Mint a képen is látható, komolyak vagyunk, mint az infarktus.

Azt monnya, hogy tegnap úgy az egész napot pihenéssel töltöttem, vasárnap lévén :-)  amúgy nem tudom vajon mért, de nagyon kimerültnek éreztem magam, de aztán feltöltődtem hamar.

Reggel a nap első sugarai még be sem rugták szobánk ajtaját, máris talpon voltam, mert a reutlingeni városházára mentem hajnali fél9-re. Egyfajta ~volunteer~ dolgot művelek ezen a héten délelőttönként a városháza művészettel foglalkozó részlegén. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire pezseg az élet a nemzetközi művészeti életben, mármint ami a testvérvárosi kapcsolatokból eredeztethető.
Pár éve Szolnok német testvérvárosával (Reutlingen) kötött vmiféle megállapodást, egyezményt (nomeg más tesócitykkel is) a művészek mondhatni segítésre érdekében; fél éves ösztöndíjakat osztanak ki a népeknek, szállást meg egyéb dolgokat fizet az önkormányzat a nyerteseknek, amíg ő testvérvárosában alkot, kiállítást rendez ecetera. Szolnokról eddig ha jól számoltam 4-en nyerték meg ezt Reutlingenbe.
És hogy jövök én a képbe? :-)  áprilisban itt rendeznek egy nagyszabású művészeti kiállítást, melyre a lehető legtöbb művészt próbálják meg összeverbuválni, csomó szervezés miegymás, ma jómagam egy zsáknyi anyag (papírhalmaz dossziékban, képek újságcikkek stb) közül szelektálta a fontosnak vélt dolgokat. Nem egy nagy kunst, mégis csinálok vmi értelmeset, közben persze nem árt, hogy értem is mi van az egyes oldalakra írva, szal nem volt unalmas; és egy jópár órát összességében biztosan megspórolok az igencsak elfoglalt közszolgáknak.
Nagy Andrea, Szabó György, Urbán Krisztina, Révi Zsolt : kinek mondanak ezen nevek vmit? Ők a szolnoki elitalakulat, Künstlerkolonie.

Árokásás után eléggé megéheztem (a farkaséhest Bärenhunger-re fordítják, ami medveéhest jelent), Kiem nevű pékség kajáldaszerűbe foglaltam helyet, és rendeltem egy Pizzakäs-t mustárral, és egy tejeskávét (fizetés után mondja a kiscsaj, hogy csak hozzam vissza a bögrét és kapok ingyé újabb kört.. nem kellett kétszer mondania :-) de azt hiszem, legtöbb helyen így működik a történet). Aztán a vasútállomásnak vettem az irányt, vagyis azt gondoltam arra megyek, de eltévedtem azt hiszem, így egy öreg párt leszólítottam, majd készségesen megmutatták, merre is van Buda (szerencséjük..). Ja, poénból csomó embert leszólítottam az utcán, megkérdeztem mi merre van (mivel nem vagyok helyi articsóka) leginkább a nyelv gyakorlása végett. A vasúton három embernek is tudtam segíteni, vicces volt külföldi lévén :-)
A jegy 2,75 eurót kostált, kb 15km-re, ami magyar viszonylatban igencsak inkorrekt.

Előbb szólt Lajos, hogy Alex felhívta, menjünk át hozzá ma vmit tevékenykedni; meglássuk mi lesz belőle.

Ja, iwiwre feltettem pár képet, könnyebben kezelhető a képfeltöltés, mint itt.

A hazai híreket olvasva olykor kedvem támad jónéhány embert jól szájon vágni